Első bejegyzés – Visszatekintés 1.
Tudatosítom magamban, hogy senki nem fogja olvasni. (Most még! Vagy az is lehet, hogy semmikor…)
Ahogy azt is, hogy nem is ezért írom elsősorban.
Hanem azért, mert szükségem van egy ilyen felületre. És ha már birtokomban van egy domain elég régóta, akkor miért is ne használnám azt 🙂 Hiszen csak szunnyad jó ideje.
Korábban (2013-2019) a weblapszerkesztői énemet szolgálta ki, amit aztán eltűntettem az éterből, mert profibb színvonalat akartam nyújtani, mint amit akkor tudtam. Egyedül pedig ez nem ment. Gondoltam, váltok valami másra. Többek között láttam a SEO nehézségeket, amiben nem tudtam az ügyfeleknek segíteni. Bár SEO-friendly módon építettem fel az oldalaikat, tudtam, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy hatékonyan kihozza őket a Google. A másik nehézséget az jelentette nekem, hogy robbanás szerűen terjedtek a reszponzív weboldalak és ha már egy gyerek-témát (child-theme) akartam létrehozni, nem mindig passzolt az új css kódom, a reszponzivitással. Szerettem kódolni, de a család mellett, amit el kellett látnom nap, mint nap, nem tudtam annyit fejlődni, amennyit szerettem volna és amennyit ez az iparág megkívánt volna tőlem. Főleg úgy, hogy egyedül próbáltam előre jutni. Nem volt mellettem egy céges vagy szakmai támogató közeg.
Profin akartam csinálni, amit nem tudtam, így inkább nem csináltam semmit 🙂
Nem annyira jó szemlélet! De ez már a múlt. És most újra kopogtatok az informatika ajtaján. Ezúttal professzionálisabban. Ez van, nem hagy nyugodni ez a terület. Én pedig hagyom, hogy kihozza belőlem a programozót 🙂